30/07/2025
Laikusoknak az egyik legjobb írás ;https://www.facebook.com/share/p/1BtjaJhpZp/
A múltkor beszélgettem valakivel a traumákról, és egy ponton felsóhajtott: "Na jó, de azért nem nyalogathatja a gyerekkori sebeit egész életében az ember!"
Elgondolkodtam ezen. Hogy mennyire félreértik sokan a trauma természetét. Azt gondolják, hogy ez az egész arról szól, hogy az embert egy múltbéli esemény tartja fogva. Nem tud tőle elszakadni, mindig azon rágódik. És van egyébként, amikor ez is része a traumának.
De a trauma mindig jóval több, mint az, ami történt.
A trauma az, ahogy Te megváltoztál annak hatására, ami történt.
Az a védekező mechanizmus, az a viselkedés, amivel reagáltál arra, ami történt.
Az önkorlátozó hiedelem, ami belezár téged egy tanult viselkedésmintába.
A trauma az a történet, amit arról mesélsz magadnak, hogy ki is vagy igazán.
A trauma az energia, ami beleragadt a testedbe, a sejtjeidbe: a tanult tehetetlenség.
A trauma nem abban nyilvánul meg, hogy nyalogatod a múltbeli sebeidet - hanem abban, hogy a jelenben folyamatosan belefutsz olyan kudarcokba, konfliktusokba, problémákba, amiknek látszólag semmi de semmi közük a múlthoz. És mégis van.
A trauma az, hogy a jelenben képtelen vagy jelen lenni.
A testedben képtelen vagy otthon lenni.
Nem tudsz megbocsátani magadnak és nem tudod elfogadni, hogy lehetsz szerethető.
Ezért aztán mindent, ami történik, ennek igazolásául fogsz fel.
Gyakran mondjuk, hogy a visszaesés nem a függőségből való felépülés végét jelenti, hanem annak része. Ugyanez igaz a traumából való felépülésre is. A legtöbb ember óhatatlanul visszaesik időről-időre. Kiválthatja a jelenben egy látszólag ártatlan dolog: amitől ő ismét átéli az elutasítás, a szeretetlenség, az egzisztenciális magány teljes spektrumát. Őrjítő és dühítő ördögi köröket kell végigfutnia. Bármennyire is retteg tőle, újra és újra azzá a tehetetlen gyermekké válik, aki egyedül van, fél és úgy érzi senki sem érti meg.
Ahogy Mark Epstein buddhista tanító és pszichológus mondja: a hétköznapi élet traumáinak hatására könnyen úgy érezhetjük magunkat, mint egy anyátlan gyermek.
Szóval nem, ez jóval többről szól, mint hogy valaki nem tudja elfogadni, hogy a múltban történt A vagy B esemény. Jóval több ez, mint a sebnyalogatás. És nem lehet belőle kijönni mindenféle "nézd a jó oldalát" típusú közhellyel. Ne ítélj meg senkit túl szigorúan, aki benne van, aki bukdácsolva, küszködve járja a maga útját! Nem tudhatod, neked mikor lesz szükséged egy kis együttérzésre a magadén. ❤🙏
kép: Olena Go
