Mental Product Kft.

Mental Product Kft. Generál kivitelezés, Építész/Statikai tervezés, Bútorgyártás, Belsőépítészeti tervezés és kivitelezés Miért érdekel a Lakberendezés? Miért csinálom?

Munkám során fontosnak tartom, hogy első és talán legfontosabb lépésként megpróbáljak egyfajta bizalmi viszonyt kialakítani a megrendelővel, hiszen csak ezáltal tekinthetem át életét, igényeit, ízlését. Csak ezen dolgok ismeretében tudom lépésről-lépésre megálmodni, megtervezni majd létrehozni azt amit Ő Otthonnak nevez. Fontos feladatom "társként" segíteni a döntések meghozatalában. Levenni vállá

ról az utánajárás, a kivitelezői munkálatok lebonyolításának terhét. Körültekintő segítséget nyújtani már az építkezés, felújítás megkezdése előtti esetleges funkcionális változtatásokban is, mint pl. válaszfalak áthelyezése. Természetesen mindezt építészek közreműködésével. Továbbá fontosnak tartom nagymértékben csökkenteni az elfecsérelt időt és energiát, így minden katalógust és anyagmintát felvezetek a megrendelő elé, hogy kompletten és összhangban lássa mi, miből áll majd össze. Szükség szerint látványterv készítésével illusztrálom. igény szerint az anyagok, berendezések beszerzését is teljesen átvállalom. Feladatom elvégzése után úgy hiszem nem az az elismerés ha megkapom a honoráriumom, hanem az, mikor látom felragyogni a szemeket és észreveszem az arckifejezést.... "otthon vagyok". Ezért csinálom!

Ez az a tér, ahol az otthon valóban él.Természetes fa felületek, nyers tégla, meleg fények –egy konyha–étkező–nappali, a...
23/01/2026

Ez az a tér, ahol az otthon valóban él.

Természetes fa felületek, nyers tégla, meleg fények –
egy konyha–étkező–nappali, ahol a funkcionalitás és a hangulat egyensúlyban van.

Itt nincs túlgondolás.
Van viszont:
• őszinte anyaghasználat
• letisztult, mégis karakteres megoldások
• olyan térszervezés, ami a hétköznapokra lett tervezve

A konyha nem külön világ, hanem része az életnek.
Főzés közben beszélgetés, leülés, megérkezés.
Ez az a hely, ahol nem csak étel készül, hanem pillanatok.

👉 Ha te is olyan otthont szeretnél, ami nem trendeket követ,
hanem rólad szól, írj bátran – megtervezem.

Te inkább a meleg, természetes, vagy a teljesen minimalista tereket szereted? 👇

23/01/2026
Ez a hálószoba a klasszikus stílus nyugalmát hordozza, amit finoman átsző a modern anyaghasználat.Ismerős, szerethető fo...
23/01/2026

Ez a hálószoba a klasszikus stílus nyugalmát hordozza, amit finoman átsző a modern anyaghasználat.
Ismerős, szerethető formák, mai megoldásokkal – pont annyira, hogy természetesnek hasson.

A tér egyik különlegessége, hogy home office / tanulósarok is helyet kapott benne.
Nem nyilvános irodának készült.
Ez egy elvonulós tér.
A saját világod része.

A hálószoba intimitása, csendje és magánya itt tudatosan összefonódik a munkával vagy tanulással –
amikor jólesik befelé figyelni, lelassulni, elmélyülni.

✨ Extra részlet:
Az ágy előtt elhelyezett komód TV lifttel készült.
Egy gombnyomás, és a TV finoman előemelkedik –
ha nincs rá szükség, teljesen eltűnik, megőrizve a tér nyugalmát.

Ez a háló nem csak szép, hanem életszerű.
Pont akkor működik igazán, amikor egyedül szeretnél lenni a gondolataiddal.

👉 Ha te is szeretnél hozzád illő, személyre szabott enteriőrt,
írj bátran – szívesen megtervezem a te saját világodat is.

Te inkább a csendes elvonulós, vagy a pezsgőbb tereket érzed közel magadhoz? 👇

19/11/2025

KEHOP Plusz Otthonfelújítási Program
Kiviteleződ van?
Pályázatíród van?
Nincs? Na akkor gyere, nálunk jó kezekben leszel.

🏡✨ Egy újabb ház készült el, amire tényleg büszkék lehetünk.
Hőszigetelés, új nyílászárók, rendezett homlokzat – minden a helyére került, és a ház energiája is teljesen megváltozott.

Amikor látom, ahogy egy régi családi otthon “fellélegzik”, mindig megszorul bennem valami jólesően.
Na és persze ott a csapat, akik mindenben társak: a sárban, a magasban, a „hú, ezt hogy oldjuk meg?” pillanatokban és a röhögésekben is.
Velük ez nem csak munka – ez egy közös alkotás, szívből.

Ma megint tettünk hozzá valami szépet a világhoz. Együtt. 💛

KEHOP Plusz Otthonfelújítási ProgramKiviteleződ van?Pályázatíród van? Nincs? Na akkor gyere, nálunk jó kezekben leszel. ...
19/11/2025

KEHOP Plusz Otthonfelújítási Program
Kiviteleződ van?
Pályázatíród van?
Nincs? Na akkor gyere, nálunk jó kezekben leszel.

🏡✨ Egy újabb ház készült el, amire tényleg büszkék lehetünk.
Hőszigetelés, új nyílászárók, rendezett homlokzat – minden a helyére került, és a ház energiája is teljesen megváltozott.

Amikor látom, ahogy egy régi családi otthon “fellélegzik”, mindig megszorul bennem valami jólesően.
Na és persze ott a csapat, akik mindenben társak: a sárban, a magasban, a „hú, ezt hogy oldjuk meg?” pillanatokban és a röhögésekben is.
Velük ez nem csak munka – ez egy közös alkotás, szívből.

Ma megint tettünk hozzá valami szépet a világhoz. Együtt. 💛

Ez egy nagyon különleges munkám részletei. Azt hiszem az egyik legnagyobb elismerés az ha valaki a saját családján belül...
10/09/2024

Ez egy nagyon különleges munkám részletei. Azt hiszem az egyik legnagyobb elismerés az ha valaki a saját családján belül ajánl tovább főleg akkor ha egy testvérről van szó. Az esetemben éppen így történt és nagyon jól esik, hogy ma már az egész család jó szívvel gondol rám mert talán tényleg érték és minőség az amit képviselünk az egész csapatommal.

Bele sem gondoltam milyen érzés az mikor a gyerekkoromból keres fel majd valaki, hogy a tini lányának a szobáját tervezz...
14/08/2024

Bele sem gondoltam milyen érzés az mikor a gyerekkoromból keres fel majd valaki, hogy a tini lányának a szobáját tervezzem meg és készítsük is el. Egyelőre még lubickolok az érzésben és közben a terv is megszületett.

Fontos, hogy a konyha ne csak a lakás egyik helysége legyen még ha a legszebb is, hanem sokkal több annál. Legyen egy is...
06/08/2024

Fontos, hogy a konyha ne csak a lakás egyik helysége legyen még ha a legszebb is, hanem sokkal több annál. Legyen egy ismerős illat mely össze hozza a családot. Legyen művészet mely inspirál minden barátot.

Gondoltad volna, hogy a fürdőszobában is működik a tapéta? Működik ám, de fontos, hogy speciálisan erre a célra kifejles...
02/06/2024

Gondoltad volna, hogy a fürdőszobában is működik a tapéta? Működik ám, de fontos, hogy speciálisan erre a célra kifejlesztett terméket válassz.

02/06/2024
Hogyan újítsd vagy építsd fel a házad álmatlanul töltött, feszült éjszakák nélkül? Legyünk mi a Te generálkiviteleződ. M...
08/04/2024

Hogyan újítsd vagy építsd fel a házad álmatlanul töltött, feszült éjszakák nélkül?
Legyünk mi a Te generálkiviteleződ. Miért pont mi kellünk Neked?
Elmondom:
- Képzettek és tapasztaltak vagyunk. Kedves, barátságos emberek.
- A kivitelezés mellett segítséget nyújtunk építész tervezésben, statikai tervezésben és belsőépítészeti tervezésben.
- Jól összeszokott, egymást tisztelő csapattal dolgozunk együtt.
- Nem kell bajlódnod a szakágak összehangolásával, ez a mi feladatunk. Állandó munkakapcsolatainknak köszönhetően jobban össze tudjuk szervezni a kivitelezést és ismerjük az egymásra épülő folyamatokat.
- Nem kell állandóan sakkoznod a költségekkel, tőlünk tételes költségvetést kapsz.
- Nem kell attól tartanod, hogy a minőség nem lesz megfelelő hiszen alvállalkozóink munkájáért teljes körben mi felelünk.
- Nem kell attól rettegnek, hogy a kivitelezés szétesik, elcsúszik és nem látod a beköltözésed idejét hiszen bennünket szerződés köt melyben kötbért is megállapíthatsz.
- Nem maradsz magadra az anyagok, burkolatok, szaniterek és egyéb dolgok kiválasztásában. Ha szeretnéd ezt megtesszük helyetted vagy elkísérünk és segítünk mindent kiválasztani. A megrendelés és szállítás lebonyolítása is a mi feladatunk.
- Nem kell méricskélned vagy kartonpapírral lemodellezned, hogy melyik bútor hová fér el, abból is mekkora és mennyi. Meg tervezzük és élethű látványtervekkel illusztráljuk a Te igényeidnek megfelelően.
- Nem kell asztalos után rohangálnod, hiszen bútoraidat elkészítjük. Ha pedig az Ikea-ban találod meg kedvenc bútoraidat, Mi segítünk az össze szerelésben.
- Számunkra nem csak egy ügyfél vagy hanem első sorban ember így a bizalmi és barátságos kapcsolat kialakítása is fontos számunkra.
- Attól sem kell tartanod, hogy a szavaink bár szépek de üresek. Szívesen adunk elérhetőséget régi ügyfeleinkhez akik majd elmondják helyettünk, hogy milyenek vagyunk.
Elérhetőségeink:
www.mentalproduct.hu
e-mail cím:
[email protected]
[email protected]

Cím

Nagy Lajos Király Krt. 26
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 17:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+36704537557

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mental Product Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Mental Product Kft. számára:

Megosztás

Kategória