One Billion Rising Budapest / Egymilliárd Nő Ébredése

One Billion Rising Budapest / Egymilliárd Nő Ébredése EGYMILLIÁRD NŐ ÉBREDÉSE - Tegyünk együtt a nők egyenjogúságáért, a nőket érő erőszak ellen!

„Egymilliárd nő bántalmazása gyalázat, egymilliárd nő tánca forradalom” - Eve Ensler

A One Billion Rising for Justice – Egymilliárd nő ébredése az igazságért – globális felhívás a nők elleni erőszak túlélői számára és azok számára, akik együttéreznek velük, hogy együtt, közösségekben, biztonságban gyűljenek össze olyan helyszíneken, ahol igazságosság illeti, illetné, meg őket: bíróságok előtt, r

endőrségi épületek előtt, kormányhivatalok előtt, iskolákban, munkahelyeken, szórakozóhelyeken, környezeti igazságtalanságok helyszínein, hadbíróságok, követségek, istentiszteleti helyek előtt, otthonokban, vagy bármely olyan nyilvános helyszínen, ahol a nők megérdemelnék, hogy biztonságban érezzék magukat, mégis sokszor nem így történik. A kampány felhívás a túlélők számára, hogy törjék meg a csendet és engedjék útjára a történeteiket a művészeteken, táncon, meneteken, rituálékon, dalokon, beszédeken, vallomásokon keresztül, politikai vagy spirituális úton, felháborító módon, vagy bármilyen más módon, ahogyan csak jónak érezzük.

Újból és újból fontos elmondani, hogy a Női Érdek tagszervezetei évtizedek óta nyújtanak segítséget bántalmazott nőknek és anyáknak, ahol kiképzett nők válaszolnak a hívásokra. A NANE elérhetősége H, K, CS és P este 6-10 között a 0680505101 számon. A szexuális erőszak elleni KERET Koalíció pénteken 10-14-ig hívható a 0640630006 számon. A Patent Egyesület jogsegélye elérhetõ telefonon szerdánként 16 és 18 óra között és csütörtökönként 10 és 12 óra között a 06-70-25 25 254 mobilszámon, illetve emailen a [email protected] címen folyamatosan. If you or someone you know is suffering from domestic abuse, you can reach out to the following groups (English speakers are available). The NANE telephone helpline is available on Monday, Tuesday, Thursday and Friday from 6 am to 10 pm at 0680 505101. The KERET Coalition Aid for Sexual Violence can be called at 0640 630006. The Patent Association's legal assistance phone is available on Wednesdays between 4 pm and 6 pm and on Thursdays between 10 am and 12 pm at mobile number 06-70-25 25 254 or by email at [email protected].

Délelőtt tíz óra körül egy törékeny asszony jelent meg az iskola előtt, a bejárat előtt várakozott hosszan. Miután megtu...
29/04/2024

Délelőtt tíz óra körül egy törékeny asszony jelent meg az iskola előtt, a bejárat előtt várakozott hosszan. Miután megtudtuk, hogy a késelést elkövető kislány édesanyja, megszólítottuk a kisírt szemű nőt. Azt mondta, gyermekének apjával jó ideje megromlott a kapcsolatuk, fel is jelentette a rendőrségen korábban, ahol eljárás indult. Külön is költöztek, de hétvégén ismét úgy érezte, hogy megfenyegette őt a férfi, ezért múlt szombaton rendőrt hívott.

Információink szerint a hétfő reggeli tanórán szívtájékon szúrt kislányt megoperálták, túl van az életveszélyen. A késelést elkövető hatodikos lányt az iskolatársai úgy írták le, mint aki furcsán viselkedett, például vérfarkasokat utánzott. A helyszínen az ő anyjával...

a jogvédők szerint az egyezmény rendeletei közül a magyar szabályozásban sok minden nincs benne. Csak néhány fontosabb p...
08/04/2024

a jogvédők szerint az egyezmény rendeletei közül a magyar szabályozásban sok minden nincs benne. Csak néhány fontosabb példa:

van egy olyan pont az egyezményben, hogy nem tehető az áldozatok aktív cselekvésétől függővé a büntetőeljárás megindítása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tilos lenne a nálunk magánindítvány néven futó jogintézmény, melynek lényege, hogy az elkövetéstől számított 30 napon belül kérni kell az eljárás lefolytatását, különben nem lesz büntető eljárás. Ha az áldozatot éppen senki nem tájékoztatta erről és mondjuk csak a 32-ik napon szerez erről tudomást, akkor elbukta a lehetőséget;
másik hasonló a magánvád: nem a rendőrség folytatja le a nyomozást ilyenkor, hanem a sértett képviseli saját magát, neki kell a teljes eljárást végigvinnie a bíróságon – az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával ez sem így lenne;
bár az egyezmény szerint fontos lenne elrettentő erejű büntetések alkalmazása, nálunk mégsem ez a gyakorlat. Például Orosz Bernadett bántalmazója, aki négy évvel ezelőtt olyan brutálisan összeverte, hogy maradandó egészségkárosodást és súlyos egészségromlást szenvedett, idén februárban nem jogerősen mindössze egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott;

Napi szintű a családon belüli erőszak Magyarországon, de nincs valódi áldozatvédelem. Bántalmazó apák kapnak széles körű kapcsolattartást, ha pedig egy bántalmazott anya besétál a családsegítőbe, gyakori reakció, hogy változtass rajta, vagy kiemeljük a gyerekedet.

26/03/2024

Beismerése annak, hogy a "balos" nőszervezetektől azért van mit tanulni. Ez a második bejegyzés, ahol részleteket olvashatunk a bántalmazásról.

15/01/2024
02/01/2024

📣Erő a változáshoz

A NANE Egyesület önbecsülésnövelő csoportot indít olyan nők részére, akik testileg vagy lelkileg bántalmazó párkapcsolatban éltek, és szeretnének megszabadulni annak romboló hatásától.

A csoportot a NANE Egyesület segítő munkatársai vezetik.

A csoportban a résztvevők:
➡️ támogató kapcsolatokat teremthetnek más túlélőkkel;
➡️felépíthetik lerombolt önbecsülésüket és önbizalmukat;
➡️ megszabadulhatnak a bűntudattól és az önhibáztatástól;
➡️ asszertívabb, önérvényesítőbb viselkedést alakíthatnak ki;
➡️ megtanulhatják a bántalmazáshoz kapcsolódó erős érzelmek (düh, gyász, félelem) kezelését;
➡️ elsajátíthatják a figyelmeztető jelek felismerését, hogy többé ne kerüljenek bántalmazó kapcsolatba.
A csoportra olyan nők jelentkezését várjuk, akik már kiléptek a bántalmazó kapcsolatból. A részvétel anonim.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2024. január 3.

JELENTKEZÉS: https://forms.gle/xBNiAQe5LD3n1uMJ8

Helyszín és időpontok: az alkalmak február 1-től hetente egyszer, csütörtökönként, munkaidő utáni idősávban lesznek megtartva, egy VII. kerületi helyszínen. A pontos részletekről a résztvevőket januárban értesítjük.

A csoport 12 alkalmas, alkalmanként kb. 3 órás.

A csoport kb. 12-15 fővel indul, túljelentkezés esetén a jelentkezést hamarabb lezárjuk. A jelentkezők az indulás előtt személyes találkozón vesznek részt, hogy megismerkedjünk velük, válaszoljunk a kérdésekre és felmérjük az igényeket. Aki túljelentkezés miatt nem kerül be a csoportba, az e-mailben kap értesítést.

04/12/2023

Cím

Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni One Billion Rising Budapest / Egymilliárd Nő Ébredése új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése One Billion Rising Budapest / Egymilliárd Nő Ébredése számára:

Megosztás