Mérei Ferenc Szakkollégium

Mérei Ferenc Szakkollégium Közösség, demokrácia, kis létszámú körök. Művészet, társadalom és kultúra interdiszcip

A Mérei Ferenc Szakkollégium célja, hogy létezésével megszülessen az első olyan szakkollégium, mely hiánypótló kurzusok révén kiegészíti a bölcsészettudományok iránt érdeklődők egyetemi tanulmányait és lehetőséget kínál arra, hogy a hallgatók közösségben szerezzék meg a szükséges tudást és kulturális tőkét. Szakkollégiumunk névadója, Mérei Ferenc, a közösségi lét lényegét a – mottónknak választott

– „öröm és teljesítmény” gondolatában fogalmazta meg: a kisközösségi lét az együttes munkán keresztül növeli az egyéni kreativitást és teljesítőképességet, míg a versengés, a teljesítés izgalmában keletkező feszültséget, fáradtságot feloldja a munka együttességének öröme.

Úgy gondoljuk, hogy a kortárs demokratikus kultúra működtetése elképzelhetetlen csakis és kizárólag szakszerű, professzionalizált tudással. Ahhoz, hogy valaki kritikai szemléletű, demokratikus tudatossággal rendelkező értelmiségi legyen, szélesebb kulturális horizonttal kell rendelkeznie; ennek a szemléletnek magában kell foglalnia a politikai és gazdasági ítélőerő, az esztétikai rafinéria, a társadalompolitikai érzékenység (szolidaritás, együttérzés, segítség) és a médiatudatosság eszméit.

A járvány előidézte, többszörösen nehezített körülmények között is működik és segít a Romaversitas Alapítvány abban, hog...
23/05/2021

A járvány előidézte, többszörösen nehezített körülmények között is működik és segít a Romaversitas Alapítvány abban, hogy minél több roma honfitársunk jusson el a felsőoktatásba.

Ha tudnád segíteni őket, itt megteheted: https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/legyen-egy-biztos-pont-2308

Ha most nem, akkor kérlek, egy megosztással esetleg támogasd Te is a kampányukat!

Bizonytalanság mindenhol, az iskolákban is: küzdjük le együtt, hogy a roma fiatalok sikerrel vehessék az akadályokat, és az érettségi után egyetemre mehessenek. Támogass te is!

🇳🇴📝🏕️ The deadline for applying to the seminar has now been expanded until 11th of October! 🏕️📝🇳🇴
29/09/2020

🇳🇴📝🏕️ The deadline for applying to the seminar has now been expanded until 11th of October! 🏕️📝🇳🇴

Due to the new circumstances, it will be a new deadline for the dialogue groups. The new deadline is 11.10.2020 👀

‼️👉 Jelentkezz te is önkéntesnek a Deviszont Közösségi Térbe szeptember 20-ig! 👈‼️
10/09/2020

‼️👉 Jelentkezz te is önkéntesnek a Deviszont Közösségi Térbe szeptember 20-ig! 👈‼️

👉 Csatlakozz a Deviszont Közösségi Tér csapatához! 📣✨

🌍💬A Deviszont Közösségi Tér egy kritikai pedagógiai kezdeményezés, ahol szakoktatásba járó fiataloknak szervezünk iskola utáni foglalkozásokat az érdeklődési köreik alapján. A Deviszontban azért dolgozunk, hogy a hozzánk járók megismerjék a körülöttük lévő világot és társadalmat, és tudatos felnőttek és aktív állampolgárok legyenek.

👉 Új önkénteseket várunk a programunk szervező csapatába!
Olyan jelentkezőket várunk,
🛹 akik szívesen szánnának az idejükből arra, hogy kispesti fiatalokkal közösen fedezzék fel a világot
🏸 akiket ugyanúgy felháborítanak a társadalmi egyenlőtlenségek, mint minket
🎸 és akik ugyanúgy tanulni is jönnének egy-egy foglalkozásra, mint tanítani.

🏘🏫A Deviszont Közösségi Tér 2018 novemberben megnyitotta kapuit, és most kezdjük a második teljes tanévünket! Héttagú csapatunkkal dolgozunk azon, hogy minden csütörtökön izgalmas témákkal várjuk a hozzánk járó fiatalokat és hogy minél több szakképzésbe járóhoz elérjen a hírünk. Rengeteg lehetőséget látunk a programunkban, ezek megvalósításához viszont több tagra van szükségünk. Mi demokratikusan és önkéntes alapon működünk, ami egyrészt azt jelenti, hogy a tagok egyenrangú partnerként alakíthatják a közösségi tér működését, másrészt viszont az egyenlőség a felelősségvállalásra is kiterjed, így fontos számunkra, hogy kezdeményező légy és megbízható. Élménypedagógiai és kritikai pedagógiai alapokon működünk, amire fontos, hogy te is nyitott légy és szívesen alkalmazz a gyakorlatban. A közös elvi alapok mellett előnyt jelent, ha már van tapasztalatod fiatalokkal való munkában, de ez nem elvárás.

👉🌳 Ha szívesen dolgoznál velünk a szabadidődben, töltsd ki a jelentkezési ívünket szeptember 20-ig, hogy jobban megismerhessünk.
💾 Ha bármilyen kérdésed van, nyugodtan keress minket Facebookon, vagy írj a hello[kukac]deviszontkozter.hu címre!

👇 J E L E N T K E Z É S I Í V 👇
‼️ https://forms.gle/jCAZhqG6tuxwoNRD6 ‼️

„Jelenleg tehát még nem költözünk, csak az előkészületeknek látunk neki. Bízunk benne, hogy lesznek olyan áldozatkész po...
08/08/2020

„Jelenleg tehát még nem költözünk, csak az előkészületeknek látunk neki. Bízunk benne, hogy lesznek olyan áldozatkész polgárok, szervezetek, intézmények, önkormányzatok, amelyek segítenek minket a bajban. Reméljük, minél többeknek fontos egy olyan, az államtól független, a baloldali értékek iránt elkötelezett, szabad és szolidáris intézmény, amely – a jelenlegi, mindent kontroll alatt tartó törekvésekkel szemben – a múltat nem átírni, hanem megismerni szeretné. Amennyiben már tudjuk, hova költözhetünk, közzétesszük; sőt a közönségünk, támogatóink segítségét is kérjük majd, mert az előttünk álló, legnagyobb feladathoz egyedül kevesek vagyunk. Közösen azonban ezzel a kihívással is megküzdünk, és bármit akar a hatalom, nem fog megszűnni az intézet.”

A támadások ellenére továbbra is működni fog az intézetünk!

Közleményünk a perekről, a költözésről és a működésünkről:
http://polhist.hu/a-politikatorteneti-intezet-jovoje/

🏳️‍⚧ Állj ki te is a magyar transz és interszex emberek jogaiért és szólítsd fel te is a magyar kormányt, teremtsen szám...
03/06/2020

🏳️‍⚧ Állj ki te is a magyar transz és interszex emberek jogaiért és szólítsd fel te is a magyar kormányt, teremtsen számukra lehetőséget valódi nemük jogi elismerésére! / I stand in solidarity with Hungarian trans and intersex people and call out the Hungarian government to provide them opportunity to get their real gender legally recognised! 🏳️‍⚧

🇭🇺 http://transvanilla.hu/sajtokozlemeny-a-transvanilla-egyesulet-ket-transznemu-panaszos-kepviseleteben-az-alkotmanybirosaghoz-fordul

🇬🇧 http://transvanilla.hu/home/news/press-release-transvanilla-association-representing-two-trans-applicants-turns-to-the-constitutional-court

✍️ (egyéni aláíróknak / for individuals) https://action.allout.org/en/m/e9cae516/
✍️ (szervezeteknek / for organizations) https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeQVo86F-n0tc1FaXGjQVWQYozt31jE4gqsw4sGL7ESZNuufw/viewform

„Ha ismersz magyar transz és interszex embereket, arra kérünk lépj velük kapcsolatba, támogasd őket ebben a nehéz időszakban, segíts elviselni az elviselhetetlent!” / “If you know any Hungarian trans or intersex persons, please contact them, support them in these hard times and help them to bear what is impossible to bear!”

Áder János köztársasági elnök aláírásával hatályba lép az anyakönyvi eljárásról szóló törvény módosítása, amely megszünteti a nem- és névváltoztatás lehetőségét (nem jogi elismerése) Magyarországon. Az Alkotmány...

❗️🦸‍♀️❤️❗️TÁMOGASD TE IS ADÓD 1️⃣%-ÁVAL A MENEDÉKET!❗️❤️🦸‍♂️❗️
10/05/2020

❗️🦸‍♀️❤️❗️TÁMOGASD TE IS ADÓD 1️⃣%-ÁVAL A MENEDÉKET!❗️❤️🦸‍♂️❗️

Visszaszámlálás! Még 1️⃣0️⃣ napig tudtok rendelkezni adótok 1%-ról❗️Útmutatónkat követve pár kattintással kész is vagytok:https://menedek.hu/sites/default/files/media/document/2020/04/22/hogyan_rendelkezhetsz_2020.pdf

A körülmények folyamatosan változnak, a küldetésünk 25 éve ugyanaz. Támogasd munkánkat adód 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18072165-1-42

‼️📢 TÖLTSD KI: https://forms.gle/h7qKD5e9PoNeCWuq7 📢‼️„Bár a napokban már több egyetem válaszolt a levelünkre és jelezte...
09/05/2020

‼️📢 TÖLTSD KI: https://forms.gle/h7qKD5e9PoNeCWuq7 📢‼️

„Bár a napokban már több egyetem válaszolt a levelünkre és jelezte, hogy komolyan veszi a hallgatók problémáit, de a felsőoktatási intézmények több mint felétől továbbra sem kaptunk bármiféle reakciót, ezért nagyon fontosnak találtuk, hogy saját felmérést indítsunk!” (Hallgatói Szakszervezet)

[FONTOS POSZT, TERJESSZÉTEK!]
🚩🚩 Hallgatói felmérésbe kezdünk! 🚩🚩

‼️ A kérdőív itt elérhető: https://forms.gle/h7qKD5e9PoNeCWuq7

✊ Az elmúlt időszakban egyre sürgősebbé vált, hogy saját felmérést készítsünk a diákok helyzetéről. A kérdőív célja, hogy felmérjük, hogy a diákokat mennyire sújtotta a válság, és jobban megértsük, milyen intézkedések segíthetnének a kialakult helyzet átfogó kezelésében. A kutatást több szervezettel közösen állítottuk össze és a kitöltése mindössze 5 percet vesz igénybe.

📨 Bár a napokban már több egyetem válaszolt a levelünkre és jelezte, hogy komolyan veszi a hallgatók problémáit, de a felsőoktatási intézmények több mint felétől továbbra sem kaptunk bármiféle reakciót, ezért nagyon fontosnak találtuk, hogy saját felmérést indítsunk!

✅ A napokban elkészítünk egy táblázatot arról, hogy hol és milyen intézkedések születtek. Ugyanakkor azokat az egyetemeket már most külön kiemelnék, akik jó példát mutatva maguk vagy a hallgatói önkormányzaton keresztül végeznek kutatást a saját hallgatóik között:
Szegedi Tudományegyetem: https://u-szeged.hu/sztehirek/2020-aprilis/kerdoiv-karanten-online
Magyar Képzőművészeti Egyetem: https://docs.google.com/forms/d/1tjD5kYMhgAuJqUZlG_GgCdhYy_8f03EuBiOSGpd9zYY/viewform?edit_requested=true&fbclid=IwAR0jSjZo1wDLZE6haY2xeZPlNI7HV2wJP13WhhvrIdPd1qUrUycoKxpl3ro
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Kép: Rab Gitta

🇭🇺🇦🇹 Szavazz te is a Nyomtassteisre az osztrák SozialMarie - díj a társadalmi innovációért pályázatán ma éjfélig, hogy a...
29/04/2020

🇭🇺🇦🇹 Szavazz te is a Nyomtassteisre az osztrák SozialMarie - díj a társadalmi innovációért pályázatán ma éjfélig, hogy a támogatás elnyerése esetén még több kistelepülésre tudják eljuttatni a fontos és hasznos információkat! 🇦🇹🇭🇺

🗳️ Ide kattintva szavazhatsz: https://www.sozialmarie.org/hu/projects/7997

‼️ A voksod csak akkor lesz érvényes, ha a megerősítő e-mailt is jóváhagyod! Ha nem kapnád meg, akkor ellenőrizd a frissítések vagy a spamek mappáját. ‼️

🖨️ A kezdeményezéssel kapcsolatos további infókért kattints ide: http://nyomtassteis.hu/a-kezdemenyezesrol

SZAVAZZ RÁNK!

Szerinted is innovatív társadalmi mozgalom a Nyomtass te is!?
Ha igen, akkor szavazz ránk!
Minket is támogathatsz ugyanis az osztrák Sozialmarie civil szervezet társadalmi innováció pályázatán!

ITT SZAVAZHATSZ: https://www.sozialmarie.org/hu/projects/7997

Szavazás csak akkor lesz érvényes, ha a megerősítő e-mailt is jóváhagyod! Ha nem kapod meg, gmailben nézd meg a Frissítések mappát!

Kérjük, oszd meg a hírt, hogy az ismerőseid is szavazhassanak!
Ha nyerünk, még több kistelepülésre tudjuk eljuttatni a fontos és hasznos információkat!
A közönségszavazás április 29-én éjfélig tart.

KÖSZÖNJÜK!!!

Tudj meg többet rólunk: http://nyomtassteis.hu/a-kezdemenyezesrol

Cím

Bem Rakpart 52
Budapest
1027

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mérei Ferenc Szakkollégium új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Mérei Ferenc Szakkollégium számára:

Megosztás